Korábbi hírlevelek

Helyettesítés

Helyettesítés

Háziorvos, házi gyermekorvos helyettesítésének azon túl, hogy a jogszabályi feltételeknek is meg kell felelnie, fontos, hogy a szakmai szempontokat figyelembe véve is egyszerűen, jól átgondolt módon működjön.

Az Ixnet-ben a helyettesítés teljes folyamata megfelel ezeknek a feltételeknek, a belépéstől a jelentések leadásáig.

A helyettesítendő orvos – akár időszakosan is – engedélyezheti praxisa helyettesítését. Kialakítástól függően, akár egy adatbázisban, akár külön rendszerben (lokális, vagy távoli eléréssel interneten keresztül) végezhető a rendelés. A rendszer nyilván tartja a paciensek státuszát, így már személy elővételkor elkülönül a saját és helyettesített paciens.

Egy helyettesített paciens minden korábbi adata rendelkezésünkre áll. Ellátás során megtekinthetők a korábbi rendelések és a hozzá kapcsolt egyéb adatok is (receptek, beutalások, leletek, stb.), mindez a már megszokott és általun kialakított környezetben (infolap, eszközoszlop, egyéb beállítások)


A jelentések ugyanúgy adhatók le, tehát semmiféle plusz adminisztrációt nem igényel a helyettesítés folyamán a rendelési folyamat.


Az Ixnet helyettesítés bemutatóját itt találja.

Ixnet fer

Ixnet fer - elkészült az Ixnet rendszert foglalkozás egészségügyi modulja

Terveink szerint, azaz május végére elkészült az Ixnet rendszer foglalkozás egészségügyi modulja. Hasonlóan a háziorvosi/házi gyermekorvosi rendszerhez, ezt a modult is hosszú előkészítő munka előzte meg. Felhasználva a visual Ixfer tapasztalatait, ötvöztük az Ixnet rendszer nyújtotta újfajta lehetőségekkel.

A modul jelenleg un. üzemi próba fázisban van, azaz rendelés közben „üzemszerűen” használják. Eközben a Ixnet fer és a visual Ixfer fejlesztése párhuzamosan folyik, tehát mindkét rendszer megkap minden fejlesztést. Ezzel párhuzamosan naprakészen tartjuk a két rendszer közötti konverziós programot is, amely a visual Ixfer adatokat konvertálja az Ixnet fer rendszerbe.

Piacra, a sikeres üzemi teszt végeztével kerül, ami eddigi gyakorlatunk és terveink szerint cca. 2-4 hónap, amikor valamennyi partnerünk számára elérhető lesz.

Amennyiben további kérdése van a rendszerrel kapcsolatban elérhetőségeink bármelyikén állunk rendelkezésére.

Áttérés

Áttérés idegen rendszerről - ProDoki

Nem kevesebbet ajánlunk, mint hogy mindenféle kötöttség és elkötelezőség nélkül egy hónapra feltelepítjük gépére az Ixnet rendszert, mégpedig az Ön, átkonvertált adataival.

Így saját maga győződhet meg a konverzió teljességéről, valamint az Ixnet rendszer képességeiről.

Ahhoz természetesen, hogy a kipróbálás hónapja zökkenőmentes legyen minden támogatást megadunk, ami azt jelenti, hogy amellett, hogy telepítjük, bemutatjuk és megmutatjuk a rendszer képességeit bármikor az Ön rendelkezésére állunk.

Mindehhez csak annyit kell tennie, hogy email-ben jelzi felénk szándékát, visszahívjuk és megbeszéljük a további teendőket. infomix@infomix.hu

A teljesség igénye nélkül a konvertált adatok:

  • Paciens adatok (ki, -bejelentkezés, alapadatok, anamnézis, törzsadatok, gyermekkarton, családtagok betegségei, lezajlott betegségek, alapbetegségek, stb.)

  • Születési anamnézis

  • Oltások

  • Riziko adatok

  • Fontos információk

  • Halotti okok

  • Korábbi közgyógy adatok

  • Státusz vizsgálatok, szűrések (alapstátusz, első státusz, időszakos státuszok)

  • Ellátás

  • Védőnői látogatás

  • Tanácsadás

  • Szűrés

  • Beutalás (labor, szakrendelő)

  • Gondozás

  • Receptek

  • Labor eredmények (scanner lelet)

  • Kórházi kezelés (scanner lelet)

  • Szakrendelési eredmény (scanner lelet)

  • EU adatlap

  • Táppénz

  • NRSZH beutaló

  • Visszarendelés

  • Látlelet

  • Betegszállítási utalvány

  • Mentőszállítási utalvány

  • Mozgáskorlátozott szakvélemény

  • Magisztrális lista

  • Gyógyszer adagolás készlet

  • Szakorvosi javaslatok

  • Therápiás lap

  • Jogosítvány

  • Lőfegyver

  • Korábbi jogviszony ellenőrzés

  • Kiadott közgyógy igazolások

  • Kiemelt BNO, intézet

  • Igazolás formulák

  • Orvos pecsétszámok

  • Típus ellátás

WinXP

Mint ahogyan arról már március elején írtunk, 2014 április 8-al megszűnt a windows XP operációs rendszer támogatása. Ez nem csak azt jelenti, hogy nem érkezik több frissítés az XP-hez, hanem azt is, hogy az ilyen operációs rendszerrel működő számítógépek használata egyre nehézkesebbé teszi a napi munkát.

Mivel a számítógépek ettől még működőképesek maradnak, mi is azt gondoltuk, hogy elég erről tájékoztatni partnereinket, és majd a nyugalmasabb nyári hónapokban térünk vissza nagyobb hangsúllyal a javasolt gépcserékre. Igaz már nyár van, de a múlt héten megjelent windows frissítések, illetve az OEP saját tanusítványának megújítása sajnos sürgőssé tette a váltást.

Ennek a két esetnek a bekövetkezte miatt azokon a gépeken, ahol az operációs rendszer és a böngésző nem naprakész, elavult problémás lehet az ejelentés és a jogviszony ellenőrzés oldalak elérése. Átmeneti megoldást tudunk kínálni, hogy legyen idő megfelelő gépet találni, megvenni, és olyan időpontot is találni, amikor a gép cseréje a legkevésbé töri meg a betegellátás rendjét, de látható, hogy sajnos a csere, előbb utóbb szükséges lesz. Tapasztalataink alapján az OEP tanusítványainak telepítése abban az esetben eredményezi a TAJ ellenőrzés és eJelentés működését, ha a gépre telepítve van a Windows XP sp3 verziója.


A rövidtávú megoldást itt találja.


A hosszú távú, biztos működés érdekében ajánlott a Windows XP-t lecserélni Windows 7 vagy 8 operációs rendszerre. Ezeken a rendszereken tesztelte az OEP a tanúsítványát, itt hibamentesen működnek a szolgáltatásaik, ezért nem elég az operációs rendszert naprakészen tartani, a webböngészőket is mindig frissítsük a legújabb verzióra.

Az ejelentés oldala csak a Firefox-ot és az Internet Explorert ajánlja a böngészők közül, tehát ezeket kell az aktuális legfrissebb verzióra frissíteni. XP esetén a legnagyobb verziószámú Internet Explorer a 8, a 9-10-11 verziók csak Windows 7 vagy 8 esetén elérhetőek.

Firefoxból jelenleg (2014.06.16) a 30.0 a legfrissebb verzió. Ezzel a verzióval (30.0), a lehető legfrissebb XP-vel, és a fenti tanúsítványok telepítésével működik az ejelentés és a jogviszonyellenőrzés oldala.


Ha a Windows 7 vagy 8 futtatására nem alkalmas a számítógép, akkor annak cseréje javasolt. Az alábbi konfiguráció egy olyan számítógép, amit nem csak a visual Ixdoki használata esetén ajánlunk, egy ilyen géppel bármikor válthatnak Ixnetre is.


Ixnet gép

Alaplap:

LGA1155 , Intel chipkészlet: Intel H77/B75, DDR3, Sata III, PCI-E x16, Gigabit LAN, Vga: Intel HD Graphics, Vga csatoló: DSUB, és DVI is. Hang: 7.1 csatornás, USB 2.0: 8 db, SATA: 4+ 1

Processzor:

Intel i5 3 Ghz

Memória:

4 GB DDRIII 1600 MHz

VGA:

dedikált, 1GB

HDD:

64Gb SSd + 500GB S-ATAIII

DVD RW

Tápegység:

450 W PIV midi ATX

Magyar billentyűzet, és optikai egér

Operációs rendszer:

OEM Windows 7 64bit pro

A konfiguráció ára (2014.06.19): 167 900,- Ft + Áfa. Az árak árfolyam függőek, ezért kérjük megrendelés esetén kérjen naprakész írásos ajánlatot.

Az infomix Kft. gép árai minden esetben tartalmazzák a számítógéphez vásárolt operációs rendszer teljes telepítését, beállítását.

Azt, hogy az egyes paraméterek mit is jelentenek pontosan, erről egy előző évi hírlevelünk cikkében, itt olvashat.

Ha egyéb számítástechnikai eszközök beszerzése előtt áll, arról itt talál információt.

Ha kérdése van, tegye fel a fórumon, hívjon minket telefonon, vagy írjon emailt, segítünk.

Válaszok

A Hozott leletek témájú kérdőívre 26 nap alatt összesen 114 orvos küldte el véleményét - mindenkinek köszönjük a segítséget!

A válaszok közül több is megjelölhető volt, ezzel a lehetőséggel a 114 kitöltő 52%-a (59 válaszoló) élt, 48% (55-en), csak egy választ jelöltek meg.
Az összes kitöltő 44%-a (50-en) kap elektronikusan leletet, míg szkennelve 54%-a (62) tárolja paciensei leleteit. Mindkét lehetőséget (az elektronikus érkeztetés mellett szkenneléssel is tárolja) 32% (36 válaszoló) jelölt meg.
A válaszolók 89%-a (101 kitöltő) kap papír alapú leletet a pacienseitől, amit 70%-uk szkennelve tárol.

A leletekkel sok minden történhet, amíg a háziorvos megkapja. Erre a kérdésre is több válasz megjelölése volt lehetséges, amit a kitöltők 70%-a (80 a 114-ből) ki is használt.
A leggyakrabb, hogy a paciens elfelejti elvinni a háziorvoshoz, ez a válaszolók 82%-nál (93) már előfordult.
A különböző okokból később rögzített leletek az esetek 60%-ra (69 válaszoló) jellemző. Ennek oka az ezt válaszolók 81%-a szerint (56 esetben a 69-ből) az, hogy nem kapják meg a leletet, mert a paciens azt elhagyta, vagy elfelejtette odaadni az orvosának.
Nagyon sok rendelőben találkoztak már olyan lelettel, ami rossz minősége miatt nem volt szkennelhető, mire az orvos azt megkapta. Ezt a lehetőséget a válaszolók 42%-a jelölte meg.
Az általunk megkérdezett minden esettel (elhagyott, késve hozott, és tönkrement lelettel is) találkozott már a válaszolók harmada. Ők mindhárom választ bejelölték.

A leleteknél legfontosabb a gyorsaság. Legyen szó arról, hogy milyen hamar ismeri meg az orvos a tartalmát, vagy akár arról, hogy milyen gyorsan tudja a paciens egy előző leletét megnézni. E közül a két lehetőség közül legalább az egyiket minden válaszoló (114) bejelölte. 84% (96 fő) szerint a gyors visszakeresés, míg 75% (86 válaszoló) szerint az a fontos, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkapja a leletet. 60% (68 válaszoló) szerint pedig mindkettő fontos.


Akiknek fontos, hogy a leleteket megkapja akkor is, ha a paciens elfelejti, vagy elhagyja, aki szeretné ha egy előző leletet egyszerűen megnézhetne rendelés közben úgy, hogy a teljes lelet tartalom a rendelékezésére álljon, javasoljuk használja a kommunikációs modulunkat. Ma már 40 féle elektronikusan, különböző csatornán vagy különböző formátumban érkező leletet lehet rendszereinkben egyszerűen a paciens dokumentációjába menteni. Mi a véleménye erről annak, aki már használja?

„Jelentősen megkönnyíti a munkánkat, rengeteg időt takarítunk meg. Eddig a zárójelentések, ambuláns leletek scannelése igen sok időt elvett a betegekre fordított időből. Ezeket a dokumentumokat akkor tudtam csak elolvasni mikor a beteg hozta és csak azt, amit a beteg hozott. Most amikor időnk van letöltjük, amikor időm van átolvasom, mikor a beteg jön már csak meg kell beszélni a teendőket.”

Gazdára talált a kitöltésért járó ajándékunk, ezennel Dr. Bárdos Erik, Érsekcsanádról kapja a színes esernyőt, gratulálunk!!

Friss

Elérkezett az idő: változik a terhesgondozás

A háziorvos utalja be a kismamát a szükséges vizsgálatokra, a védőnők szerepe is módosul.

Július 1-étől megerősödik a védőnök tevékenysége várandósgondozásban, és a szülésznők lehetőséget kapnak a szakellátásban a várandós gondozásba való bekapcsolódásra. A kismamák több szakembertől juthatnak információhoz a várandósság alatti egészséges életmódról, az első 1000 nap fontosságáról is.

Az egyik alapvető és legfontosabb jogszabályi módosítás, hogy az alacsony kockázatú várandósokat szülésznő is gondozhatja. Azt, hogy ki számít alacsony vagy magas kockázatúnak, szakmai irányelv alapján szülész-nőgyógyász szakorvos dönti el. A védőnő szerepe azért is jelentős, mert ő követi végig a várandósgondozás ideje alatt, hogy a kismama részesül-e szülész orvos/szülésznői gondozásban, részt vesz-e a kötelező szűrővizsgálatokon, és ezek eredményei bekerülnek-e a várandós anya gondozási könyvébe. A kötelező vizsgálatok köréből kikerül ugyanakkor az AFP vizsgálat.

A rendelet újdonsága, hogy a háziorvos is kiemelt figyelmet fordíthat a kismamára: beutalja a szükséges vizsgálatokra, laborba. Ez eddig nem volt gyakorlat.

A rendelet ugyanakkor a szülésznőt alternatív lehetőségként beemeli a szülész orvos mellé a várandós ellátásba. Az alapellátásban a védőnő koordinálja a kismama gondozását, a szakellátásban a jövendőbeli anyuka dönthet úgy, hogy szülész orvos helyett szülésznőt választ, abban az esetben, ha alacsony rizikójúnak minősítette a szülész orvos a terhességét. A védőnő tájékoztatja a kismamát a vizsgálatokról, valamint a várandósság alatti egészséges életmód jelentőségéről. Közben maga is tájékozódik a kismama szociális körülményeiről, felkészíti a kisbaba érkezésére, segítséget nyújt a sikeres szoptatáshoz. A gyermek megszületését követően a védőnő adja ki az igazolást arról, hogy a várandós részt vett a várandós gondozásban, ami az szociális ellátás igénybevételéhez szükséges.

„A mai kutatások bizonyítják, hogy már a kismama várandósság alatti életmódja, táplálkozása is nagy szerepet játszik a születendő gyermeke egészségében, csakúgy, ahogy az élet első 1000 napja is. Épp ez az időszak, amelyre a védőnők is hatással tudnak lenni, így szerepünk és jelentőségünk kiemelkedő a felnövekvő generációk egészségében is"– mondta Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) elnöke.

(forrás: Weborvos)

Törzs

Publikus gyógyszer- és segédeszköz-törzs, érvényes 2014. 07. 01-jétől

Az OEP által közzétett rendszeres havi gyógyszerlistában és intézet-törzsben e hónaptól életbe lépő változásokat tartalmazzák a következő dokumentumok.

Gyógyszer változások (név szerint rendezve)

Gyógyszer változások (TTT-kód szerint rendezve)

Segédeszköz változások (név szerint rendezve)

Segédeszköz változások (TTT-kód szerint rendezve)

Intézet változások (név szerint rendezve)

Intézet változások (TTT-kód szerint rendezve)